![](1487518321.jpg)
Essence Eyebrow Stylist Set - szemöldökformázó készlet -
Vásárlói vélemények
Megvenné? Biztosan megvenné
A szemöldök nálam nagyon macerás kérdés. Ezt a terméket már használtam.Meg vagyok elégedve vele, mert a kis ecset segítségével könnyen fel lehet vinni a festéket, és szépen lehet vele formázni a szemöldököt. Könnyű vele dolgozni.
Megvenné? Biztosan megvenné
Meg kell szokni a használatát. Rá kellett jönnöm, hogy az én szemöldököm nem sablonképes, de így is könnyű felvinni. A fedése megfelel, nem vettem észre, hogy kenődne, bár még csak párszor használtam. Hacsak nem találok megfelelő színű szemlöldök cerkát akkor tuti h veszek.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Ez a másik termék, ami a csomagból hűha eredményt hozott. Bevallom, még nem találkoztam hasonlóval. A használatába bele kell hogy jöjjek, bár eddig úgy látom, hogy ilyesmire nincs szükségem - meglátjuk!
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Mert az ecset túl mű és merev, nem veszi fel rendesen a szemöldökfestéket. Lehullik róla. Illetve maga a festék is hullik miközben tenném fel a szemöldökömre. Egyáltalán nem tapad jól. Nem tartós a termék.
Megvenné? Biztosan megvenné
Nagyon jó állagú a szemhéjpúder és tartós is. Viszont az ecset szerintem nem túl praktikus, túl kicsi és a sörte is durva. A sablonokat én még nem jöttem rá, hogy kell használni, igazából szerintem könnyebb nélkülük dolgozni.
Megvenné? Biztosan megvenné
Nagyon megörültem ennek a terméknek, hiszen pont most akartam leváltani a mostani szemöldök ceruzámat. Külön tetszik benne, hogy vannak sablonok, több féle is, így megkönnyítik a szemöldök formázást. Ez a kis paletta azoknak is jó lehet, akik most kezdenek csak bele a sminkelésbe. És igen, ez az a termék, amit biztosan újra fogok venni.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Nem rossz, de nekem is túl jó. Elhasználgatom, de nem veszem újra. A külső csomagolása nagyon tetszik, de amibe a két szemöldök por van, az nagyon gagyi :( AZ ecsete cuki, de túl kicsi. Viszont tartós!
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Sima szemöldökpor, jól eldolgozható. Pár órát bír ki, utána újra fel kell vinni a terméket. Olyan mintha csillogós lenne, de nem az. :) Nekem a két színt összekeverve jön ki a tökéletes árnyalat, ettől függetlenül elégedett vagyok bár a sablonokat én egyáltalán nem tudom használni.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Ez az a termék amit sajnos egyáltalán nem használok, úgyhogy ajándék lett belőle. De visszajelzés alapján elég jó kis termék, könnyen kenhető és természetes hatást kelt. Praktikus kis doboza van, ami könnyen belefér bármelyik neszeszerbe
Megvenné? Biztosan megvenné
Elég vicces ,hogy pont ugyan ez a szemöldökformázó már megvan nekem :) Az ecset egyszerűen borzalmas nem is értem miért rakták bele. Viszont a színek jók és számomra tökéletes. A "doboza" nagyon furcsa... ami meg volt nekem az már pl szét akar esni.
Megvenné? Biztosan megvenné
Csajok, a gondolataimban olvastok! Elhataroztam, hogy veszek végre valami ilyen sablonos pakkot, mert még Sosem probaltam. Magamtol is ezt vettem volna. A sablonoktol nem ájultam el, de lehet, hogy csak én bénáztam el a dolgot, de a festék teljesen jó! Kicsit jobban porlad a kelleténél es a fobozkaja sem olyan praktikus, mint elsőre hittem, de ez egy megfelelő ár -érték arányú termék.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Alapvetően nem volt vele problémám,de azért nem lopta be magát a szívembe sem.Ami viszont kifejezetten tetszett azok a hozzá tartozó sablon formák,azt nagyon ötletesnek találtam.Nekem szőke hajamhoz még ez a világos fajta is túl sötét sajnos.A csomagolás is elég praktikus.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Az első szemöldökformázó szettem pont ilyen volt :) A sötétebb szín tökéletesen illik a szemöldököm színéhez.A sablonok is hasznosak lehetnek. Pigmentált, kevés kell belőle, ezért nagyon lassan is fogy. Az ecset is használható ha más nincs kéznél, de azért nem a legjobb. Már áttértem a krémes szemöldökformázókra, ezért elajándékoztam, de anno imádtam :)
Megvenné? Biztosan megvenné
Nekem ez az egy dolog volt felesleges. Így a barátnőm tesztelte. Neki tetszett, pont jó volt az árnyalat, lehetett keverni a két festéket. A kis ecset is jól végezte a dolgát, de a sablonokkal meggyűlt a baja. Összességében tetszett neki, újra meg is venné. :)
Megvenné? Biztosan megvenné
Nem rossz barátkozom még vele, mivel eddig gélt használtam. Az ecset túl pici, azt nem használom. A sablonok jók. Szinek szépek, természetes hatást lehet elérni velük. Tartós, sokáig elég. Összességében jó kis termék.
Megvenné? Biztosan megvenné
Nem olyan régóta kezdtem el magamnak formázni és színezni a szemöldököm, mert rájöttem, hogy sokkal jobb és természetesebb hatást tudok elérni, mint a kozmetikusom. Kipróbáltam már többféle márkát, nálam mind bevált, és az Essence sem okozott csalódást. A sötétebb színt szoktam használni (az megy a bőrömhöz és a hajszínemhez), és azzal nagyon szép szemöldököt tudok csinálni.
Megvenné? Biztosan megvenné
Rendszeresen használom,jól jött az utánpótlás. A sablonok is nagyon jók,megkönnyítik a dormázást. A puderrel könnyű dolgozni és eléggé tartós is.Az ecset lehetne szélesebb talán...
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Nem hiszem, hogy újra venném, van más essence termék amit sokkal jobban szeretek szemöldök formázásra. Ami fontos, hogy nem túl jól pigmentált, különösen a világosabbik árnyalat. A szemöldök sablon számomra sajnos használhatatlan, egyszerűen nem tudtam megbirkózni vele.
Megvenné? Biztosan megvenné
Imásom minden porszemcséjét. Nagyon könnyű felvinniaz applikátor segítségével, a helyén is marad a porszemcse egész nap. Minden nap ezt használom, áttértem a szemöldökceruzáról. Gondolkodtam tetováláson, de idegenkedtem tőle. Így, ennek a teméknek a birtokában nem lesz rá szükségem....
Megvenné? Biztosan megvenné
Régóta szemeztem ezzel a termékkel, de mégsem vettem meg. Jól tettem, mert most itt van :) Természetes színe van, könnyű, kis praktikus csomagolásban, bár a sablonokkal nem tudok mit kezdeni.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Én személy szerint a szemöldök pomádékat részesítem előnyben, de próbálkoztam többször por állagú termékekkel is. A hajam vörös és a picit melegebb árnyalatú barnák állnak jól, szóval ő nem lett az én termékem.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Kipróbáltam és nagyon tetszik a termék. Könnyen tudtam használni, természetes a hatása, és tartós is. Még eddig nem használtam ilyen jellegű terméket, de ez meggyőzött. mindennapi használathoz tökéletes
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Mivel nekem egészen sötét, szinte fekete a szemöldököm ezért mindig is fekete szemöldöktermékeket tudok csak rá használni, így a barnáknak való szemöldökpaletta nekem túl világos lett. Egyelőre nem tudom mi lesz a sorsa, de a sablonok nagyon tetszenek benne.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Na ez a termék nem lett a szívem csücske. A csomagolása kritikán aluli, egyszerűen nem felhasználó barát és számomra érthetetlen. A pigmentáltsága is kritikán lauli. Sajnálom mert nagy reményeket fűztem hozzá.
Megvenné? Biztosan megvenné
Eddig egy másik fajta szemöldökport használtam, barátnőm ajánlotta ezt is, de gondoltam amíg nem fogy el, addig nem veszem meg. Hát még jó, hogy nem ruháztam be rá. Amúgy nagyon tetszik, hogy két szín van benne, így sokkal természetesebb hatást tudok elérni, mint az előzőmmel. Az ecsete sem rossz, de én jobban szeretem egy korábbi kiadásban kapott ferde ecsetet használni. :)
Megvenné? Biztosan megvenné
Mivel a szemöldökömet kozmetikus formázza, a sablonokat nem használom, de a világosabb árnyalatú szemöldökfesték pont bevált. A kis ecset is jó, könnyen és gyorsan lehet haladni vele.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
A termék nagyon szuper, iszonyat jól pigmentált, és még a kis ecsetke is használhatónak bizonyult. Viszont ez a csomagolás kritikán aluli. Nem is értem, hogy a tervező mit gondolt, mikor kitalálta. Több ideig tart a kicsomagolás és az ecset kioperálása, mint maga a termék felvitele...
Megvenné? Biztosan megvenné
Kellemes meglepetés volt számomra ez a szemöldökpaletta. A sötét szín pont a szemöldököm színével harmonizál. Bevallom a sablonokat nem használom...nekem anélkül könnyebb, de jó ötlet, hogy az is került a tartóba. Egy fixáló viaszt azért el tudnék még viselni benne, de így sem rossz. Utazáshoz már csak a mérete miatt is tökéletes.
Megvenné? Biztosan megvenné
Van már egy ilyenem, "régebbi" csomagolással, de ugyanaz :) A világos a nekem való szín, szépen színezi a szemöldököm, nem természet ellenes. A sötétbarna már más tészta, azzal nagyon vicceseket tudok alkotni :D
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Nem szabadna olyan terméket tenni a meglepetésdobozokba, amik ennyire bőr- vagy hajszínhez kötöttek. Nem mindenki barna vagy szőke hajú, akinek pedig más árnyalat kell, annak ez egy használhatatlan, felesleges termék. Nem tudok a minőségéről nyilatkozni, hiszen a színe miatt nem tudom kipróbálni.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
soha nem volt még ilyen termékem, és mivel elég különleges színű a szemöldököm, nem is könnyű megfelelő színt találni hozzá. mindenképp izgalamas próbálkozásoknak nézek elébe erre a termékre vonatkozóan
Megvenné? Biztosan megvenné
Tetszik. Jó matt, nincsenek benne csillogó pigmentek. A két szín nagyszerűen keverhető. Tartósnak is mondanám. Az állaga is megfelelő. Ám a tökéletes végeredményhez, szerintem szemöldökceruzát mindenképpen kell hozzá használni.
Megvenné? Biztosan megvenné
Szeretem a márkát. Ár-érték arányban nagyon jónak tartom az Essence termékeket. A szemöldökformázó készletben sem csalódtam. Nekem kifejezetten jól jön, hogy ha túlzásba esnék a sötét színnel, enyhíthetek rajta a világossal. A sablonokat bénának tartottam, mindaddig, míg rá nem jöttem, hogy nagy sietségben vagy lustább napokon, mikor nincs kedvem bíbelődni a szemöldököm formájának megrajzolásával, nagyon is jól jönnek.
Megvenné? Biztosan megvenné
Régóta szerettem volna a szemöldökömre valamit. Ez a termék nagyon megtetszett. Szabad kézzel még nem tudok szép formát rajzolni, de a hozzátartozó sablonnal, csodaszép szemöldököt tudtam rajzolni.
Megvenné? Biztosan megvenné
Nagyon jó kis szett, tökéletes méret a női táskákba és a csomagolása is praktikus. A színek szépek, könnyen lehet vele dolgozni, az ecset is egész jó. A sablonok számomra nem kihasználhatóak csak.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Már ismertem a terméket,volt otthon,remek szemöldök készlet.Azért nem veszem meg újra,mert ezer évig elég és most van belőle még egy.Szép egyenletes és természetes szemöldök vonal készíthető vele,az ára is kíváló.Egyedüli kritika könnyen kinyílik a dobozka,így a táskába nem túl szerencsés hordani.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Nem vált be, egy másik terméket is fel kellett vinnem a szemöldökömre hogy egyáltalán látszódjon valami változás pedig a szemöldököm majdhogynem szőke..A csomagolása nem a legjobb a "kupakját" már az első alkalommal sikerült elhagynom még szerencse hogy a táskám egy zsebébe raktam.
Megvenné? Biztosan megvenné
Eddig nem használtam szemöldök formázót, hát ez most meggyőzött, nagyon tetszik. A sablonokat nem tudom használni, de sablon nélkül is teljesen jól működik. Szépek, természetesek a színei és a pici ecset is teljesen jó.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Sajnos nem az én eredeti vörös hajamhoz találták ki ezt a szemöldök palettát. A világosabb színt talán el tudom használni, ha nagyon vékonyan teszem fel. Nyilvánvaló okok miatt nem venném újra.
Megvenné? Biztosan megvenné
Nekem tetovált szemöldököm van, ami már kikopott kissé, ezért rá szoktam segíteni. Erre tökéletesen megfelel ez a por forma. Nem kell rajzolgatni, csak az ívet felfrissíteni. Még este is fent volt, alig kopott meg.
Megvenné? Biztosan megvenné
En mar ismertem ezt a termeket, korabban hasznaltam. Teljesen meg vagyok vele elegedve, a szinek keveréke pont passzol a szemoldokom szinéhez. Ami nem tetszik benne hogy kicsit porzik a termek.
Megvenné? Biztosan megvenné
A csomagolásával van némi problémám, mert elég nehezen tudom visszatenni a festéket is és a mintákat is, de ezt nem figyelve nagyon jó kis termék. Egyszerűen és gyorsan lehet a szemöldök csinosítani. Ha elfogy és nem fogok jobbat találni, szerintem újravásárolom. Köszi Pixibag és Essence :)
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
A termék nem rossz, könnyen használható, jók a színei, de a csomagolás számomra botrányos. Reggel, az első kávé előtt szórakozni a termék szó szerinti kihalászásával a műanyag tokból, hát... eddig minden reggeli készülődésnél már a gondolat is elvette a kedvem a termék használatától.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Rendívül örültem neki,mert nekem ilyenem soha nem volt,szinte mindennap használom,igaz a sablonok nélkül,de arra is sort fogok keríteni.Táskában is a praktikus csomagolása miatt nagyon hasznos termék,remélem sokáig fog tartani! <3 <3 :-) :-)
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Számomra a sablon teljesen felesleges. Bár biztos van akinek segít. Nekem a sötétebb árnyalat passzol, így nem szoktam kivenni a tartóból, csak kihúzom, de ilyen állapotban meg nehéz az ecsetet kivarázsolni. A termék jó! Ápolt, mutatós szemöldököt varázsolt.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Érdekesnek tartom ezt a választást a Bag-ben, mert ugye nem mindenki tudja a bőr, és hajszíne miatt használni. Egy túl világos szőke hajhoz sem jó választás. Én még a fekete hajammal a sötét színt el tudnám használni, de a szemöldököm tetoválva van. Szomorúan láttam a terméket a kis neszesszerben. De nem lehet mindenkinek a kedvére tenni. :) Egyszer kipróbáltam azért. A sötét szín szuper. Tetoválás előtt én is porral korrigáltam. Szeretném ezt a terméket, ha tudnám használni. Az ecset is használható benne. A sablonokat ötletesnek tartom, viszont nagyon sokan a nem megfelelő sablont használják a szemöldökük formájához. Pedig azt kellene követni véleményem szerint. :) Ennek a terméknek én nem igazán örültem.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Soha nem volt még szemöldökformázó készletem, nagyon kíváncsi voltam kipróbáltam ....de most már biztosra tudom mondani,hogy én nem tudom ennek hasznát venni. Egyáltalán nem passzol a színe és a sablon is nagyon gagyi.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Igazából elég jó kis termék ez, egyedül amiatt nem venném újra, mert nekem szükségem van a szemöldökkészletben waxra is és ebben az ugye nincs. Ettől függetlenül szépen lehet vele dolgozni és elég tartós is. A csomagolása viszont nagyon bejött, jól lehet tárolni, akár táskában is, nem kell félni, hogy szétnyílik és mindent eláraszt.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Megörültem ennek a terméknek, mert eddig csak szemöldök ceruzát használtam. Sajnos nekem nem vált be ez a termék, nagyon porol, és mű hatású lesz tőle a sminket, én maradok a másik verziónál :) Örülök, hogy kipróbálhattam.
Megvenné? Biztosan megvenné
Eddig az egyik konkurens márka termékét használtam. Ezt is pont ugyanolyan jónak tartom. Mivel szőke vagyok, így az összrs ilyen szettből csak a világos árnyalatot használom el. Kicsit fájni szokott a szívem, amikor anélkül dobom ki a sötét púdert, hogy hozzányúltam volna. Örülnék, ha külön is kapható lenne.
Megvenné? Biztosan megvenné
Végre olyasmi, aminek nagyon tudtam örülni! A szemöldököm formája évek óta változatlan, és csukott szemmel is kitudom emelni, így a sablonra rá sem néztem, de maga a termék nagyon jó, szép színe van, hosszan tart, és egészen természetes hatást lehet vele elérni.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Nem tetszik, hogy porzik és hamar lejön. Az árnyalat megfelel a szemöldökömhöz. Örültem volna ha rendes tartóban is van nem csak abban a vékony müanyagban. Én jobban szeretem a szemöldökceruzákat.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Sajnos a színek nem passzoltak, de ez nem a termék hibája. A sablon nagyon jópofa ötlet, én is játszogattam vele. Picit pereg a festék felvitelkor, egyébként jól pigmentált. Nos a doboz.... gagyi kategória.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Nagyon nem szeretem. A színe az oké, de ez a csomagolás: BORZALMAS! Elve, hogy valami kis műanyagban van, egyáltalán nem stabilan, a másik, hogy ki kell húzni a tartójából. Egyáltalán nem praktikus, túl macerás, ráadásul a hozzá járó ecset is túl kicsi, lehetetlen vele dolgozni. Biztos nem venném meg, kivéve abban az esetben, ha a csomagolásán változtatnának.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Szemeztem már a termékkel, így örültem, hogy kipróbálhatom. Szép szemöldök vonal készíthető vele. A színek jók, egészen természetesen hatnak a szemöldökön. A sablonokat egyelőre nem tudtam kihasználni, de ki fogom próbálni. Jelenleg nem venném újra mivel most már két szemöldök formázóm van, szerintem rengeteg ideig elég lesz, de a későbbiekben látok esélyt az újravásárlásra.
Megvenné? Biztosan megvenné
Jól pigmentált, nagyon szép a kialakítása. Tetszik, hogy a világosabb hajú emberek számára vannak világosabb árnyalatok a természetesebb hatás érdekében. A termékhez tartozó sablonok teli találatok, különösen tetszik, hogy 3 méretben találhatóak meg a festék mellett. A termék egyetlen apró hibája az ecset. A műanyag szálakkal nem lehet rendesen dolgozni.
Megvenné? Biztosan megvenné
Ez a termék a végletekig elég. Már volt szerencsém kipróbálni, és teljesen meg vagyok vele elégedve. Női táskába tökéletes, praktikus a csomagolása. A sablonok is hasznosak, de nélkülük is könnyen tudom formázni a szemöldökömet a termékkel.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Már ismertem korábbról a terméket. A külső csomagolását nagyon bírom, de az, hogy belül, amibe a két púder és az ecset van, elég silány, olcsó, nagyon lágy műanyag, így veszít a varázsából. Egyébként könnyű használni, tartós, és nagyon sokáig elég.
Megvenné? Biztosan megvenné
Nem tudom, hogy mindenkinek a barna hajúaknak való szemöldökformázó került-e bele a csomagba, de mivel szőke hajam van, egyáltalán nem tudom kihasználni a terméket, kipróbáltam és be fogom szerezni a szőke hajúaknak valót is, de ezt sajnos nem tudom használni.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Praktikus csomagolás, jó minőség, ránézésre megfelleő színek. De ahogy azt már több terméknél tapansztaltam a sötétebb árnyalat túl a sötét, a világosabb meg túl világos, de lehet belőlem hiányzik a tehetség. Minden esetre maradok a ceruzánál és a színezett zselénél.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Számomra nem megfelelőek a sablonok de ez igazából sem lényeg.Nekem nem igazán "fogja be" a szemöldököm illetve az ecset is kicsit széles az én szemöldökömhöz,de szemhéjfestéknek elhasználom majd! :)
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
A termék minősége teljesen jó, szépen fed, könnyű vele dolgozni és elég tartós is. Viszont a sablonok számomra teljesen feleslegesek, továbbá nem értem hogy minek két különbdöző szinű, ugyanakkor egyforma állagú púder egy készletbe (az egyiket simán ki lehetne váltani egy fixálóval). A csomagolása sem valami praktikus, nagyon körülményes kinyitni és utána vissza. Sajnálom mert nem egy rossz termék.
Megvenné? Biztosan megvenné
Nem tudom eldönteni; hogy újravásárolnám-e! :) nem rossz de vannak nála jobb termékek jó áron! Az ecsete nem vált be, a színei viszonylag jók, könnyen használható! Olcsó alternatívának kíváló!
Megvenné? Biztosan megvenné
Szuper termék! Nagyon praktikus a kiszerelése. Szép természetes szemöldököt lehet vele készíteni.Nekem a szemöldök sablonok túl kicsik, így nem tudom használni őket, de a benne levő ecsettel tökéletes. Mivel festem a hajam, így van olyan időszak amikor sötétebb és valamikor pedig világosabb, ezért mind a kettő színt tökéletesen ki tudom használni.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Jó termék. Ár-érték arányban kiváló. Szépen lehet vele dolgozni, a színei természetesek, tartós, nem kenődik el. A csomagolást kicsit macerás kinyitni sminkelés közben, de ez legyen a legnagyobb hibája. A sablonokat nem használom, véleményt nem tudok róla mondani.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Nagyon sokáig elég, tetszik hogy két szín van benne, ezért keverhetőek a színek. A sablon számomra használhatatlan sajnos, és használat után egy fixáló . Összességében nem rossz termék, de a csomagolással nem vagyok kibékülve.
Megvenné? Biztosan megvenné
a világosabb szín tökéletes lett nekem ha fikszálom akkor egész nap megmarad és az ecset is jó ami benne volt aminek nagyon örülök mert nem kell emiatt másikat hordanom magammal, a csomagolását nem szeretem mert mindig széthullik
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Az újravásárlással még várok. Elsőnek nagyon fura volt,de minél többször használom,annál jobban tetszik. A szemöldök ceruzával ellentétben sokkal homogénebb lesz az eredmény,jobban eloszlik,nincs csík,mint a ceruzánál.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Nem szoktam ilyesmi termékeket használni, nem festem a szemöldököm, mert anélkül is normális, szóval kipróbáltam, de számomra ez a termék egyáltalán nem jól kihasználható. A sablonok közül egyik sem volt megfelelő, a színárnyalatokról szintén ugyanez mondható el. Másnak biztos jobban bejött, nekem nincs rá szükségem.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Először nagyon örültem, mert pont venni akartam valamilyen szemöldökformázó terméket. De egy pár használat után úgy érzem, nem ez az igazi. Maga a termék alapjáraton nem rossz, de valamiért mégsem működik nálam. Szerintem az ecset és a csomagolás sem túl praktikus.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Egyik szín se volt az igazi. Nekem mind a kettő túl sötét volt. A sablonok használhatatlanok. Igaz arra jó volt, hogy a kislányomnak bajszot fessek vele. A mindennapokban biztos nem viselném
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Nagyon praktikus kis kiszerelés, de sajnos maga a termék nekem nem vált be. Esőben kicsit úgy éreztem, hogy elmozdult, és újra kellett igazítani. Szép színek, de nem is pont az én árnyalatom, és az arcomon csak a legjobb minőségű termékeket tűröm meg/szeretem.
Megvenné? Biztosan megvenné
Régóta szemeztem ezzel a készlettel, így nagyon örültem neki, alapjába véve festetem a szemöldököm, de két festés között nagyon jól jön. A sablonokat nem használtam, anélkül is tökéletesen lehet használni. Jó, hogy két színt tartalmaz, így lehet keverni.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Igazából nem nagyon tudok mit kezdeni ezzel a szemöldökformázó készlettel. A sablonok nem jók nekem. A termék maga használható lenne, de én béna vagyok. Az ecset egész jól használható. A csomagolása nem valami időtálló szerintem.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
A sablonok teljesen használhatatlanok, szerintem teljesen feleslegesen teszik bele a tartójába. Van már egy ilyen palettám, a sötétet kifejezetten szeretem használni. De nem értem a két szín összepárosítását, akinek a világos árnyalat kell azt használja akinek a sötét az pedig azt. Ez persze inkább az Essencenek szól. Az Essencetől jobb/extrább terméket is lehetett volna használni, nem egy ilyen minden drogéria polcán elérhetőt.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Lehetne pigmentáltabb, a pomádékat sokkal jobban szeretem, mert tartósabbak, de porból is van hasonló árkategóriában jobb szóval nem venném meg. A csomagolása borzasztóan macerás, ha szét akarom szerelni kipotyog belőle az a sok cucc, az ecset használhatatlan, az visszacsomagolás pedig megint csak idegölő...
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Nem szoktam ilyen terméket használni, egyáltalán nem szoktam festeni a szemöldökömet, de kipróbáltam, jól pigmentált, az ecsetje is jó. A csomagolása nagyon praktikus, kis helyen elfér.
Megvenné? Biztosan megvenné
Jók a színek, könnyen használható, szép eredményt hoz. Szemhéjpúdernek is megfelelő. Az ecset és a sablonok szerintem feleslegsek, de aki kezdő szemöldök témában, annak lehet, hogy jól jön.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Szerencsére sűrű szemöldököm van, így sosem használtam ilyen terméket és szemöldökceruzát, ezért nincs is saját véleményem erről a termékről, de barátnőm már jó ideje használja és ő nagyon meg van vele elégedve.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Rendszeresen használok szemöldökformázókat, de ezt a készletet még nem próbáltam korábban. A színe egyébként megfelelő, én a két színt szoktam keverni. A tartósságára sincs panaszom, de a csomagolása rettentően zavaró, nagyon nehéz kezelni.
Megvenné? Biztosan megvenné
Nagyon tetszik, szépek a színek, könnyű felvinni a szemöldökre. Nagyon hamar tudom vele formázni a szemöldökömet, biztosan újra fogom venni, mert eddig ez a leginkább bevált szemöldök formázó készlet.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Nem vásárolnám újra ezt az árnyalatot, hiszen ez barnáknak van... Nem is értem ezt a terméket se, hogy miért tettek ennyi megosztó sminket a csomagokba Pixiék...Essence szemöldökformázó szettjét imádom, de a szőkéknek való árnyalatot! Van is otthon mindig. A szőkéknek valónak jobban örültem volna. Arra kiváló értékelést adtam volna.
Megvenné? Biztosan megvenné
Már régóta gondolkodtam rajta, hogy venni kéne egy szemöldök formázó készletet. Én mindig csak ceruzát használok. Idegenkedtem tőle, hogy biztos csak el rontom, és kínlódás lesz, de nem. Nagyon egyszerű használni, remek az ecset hozzá, a színek tökéletesek, a sablonokat nem használom. Újra veszem az tuti.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Nem vásárolnám meg újra, számomra egyik sablon se volt megfelelő, hiába próbáltam vele szépen megformázni a szemöldökömet csak katasztrófa lett a vége. Ez a termék egyáltalán nem tetszett.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Nekem annyira nem vált be,igazából volt már ennél jobb szemöldökformázó termékem is,mondjuk alapból nem is szeretem a por állagú szemöldök formázó termékeket,a géleseket sokkal jobban preferálom.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Mint szemöldökformázó okés,jó az állaga,könnyű vele dolgozni. Hátránya,hogy túlságosan sötét árnyalatú a termék. Így hát óvatosan ,csak keveset teszek fel. Annak ajánlom a terméket,akinek sötétebb a szemöldöke eleve,nem pedig szőkés színű.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Örültem neki , hogy kipróbálhatom ,de semmi extra maradok a megszokott szemöldökfestékemnél. A hozzá tartozó szemöldök készítő fóliákat én nem tudom megfelelően használni béna a végeredmény. .
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Nem szoktam ilyen terméket használni, de ezt kipróbáltam, és nekem bevált. A sötétebb árnyalatból szoktam felvinni egy nagyon vékony réteget, jól eldolgozom és így tetszik, hogy jobban kiemeli a szemem a szokásos napi sminkemmel együtt.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Eddig én szemöldök ceruzát használtam és valószínűleg ezután is azt fogok, nekem a színek nem igazán passzolnak, a csomagolás nagyon macerás sokkal praktiusabb lenne egy felnyitható verzió, a sablonok pedig nekem egyáltalán nem passzolnak és nagyon nehezen is tudnám használni.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Kompakt, jól hordozható, bár az ecset mérete a kezdetekben nehézségeket okozott számomra. A sablonok szerintem feleslegesek, szinte lehetetlennek tartom, hogy bármelyik tökéletesen passzoljon az ember szemöldökére, főleg nem az enyémre. Ezen kívül rendben van, bár nekem más márkából és kiszerelésből korábban már volt jobban bevált a szemöldök-szettem.
Megvenné? Biztosan megvenné
Jelenleg is ilyen szemöldök formázó készletet használok, így nagyon örültem ennek a terméknek. Ennél a márkánál külön nagy meglepetés volt a sablon készlet. Az ára is nagyon meggyőző, biztosan fogok még ilyet venni!
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Furcsa. Nem hiszem, hogy vennék belőle így hogy már tudom milyen. Ha drogériában vásároltam volna akkor elég csalódott lennék. Ceruzával sokkal szebb eredményt lehet elérni. Sokkal precízebb a felvitel. A sablonokat nem is tudtam igazából mire használni.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Nem szoktam szemöldök formázót használni, mert szerencsére a szemöldököm természetes formájában is fekete, sűrű és szép íves. Ettől függetlenül lehet, hogy jó kis darab, bár a sablonok szerintem teljesen feleslegesek bele.
Megvenné? Biztosan megvenné
Már korábban is használtam ezt a terméket, teljesen meg vagyok vele elégedve. Én ceruzával kombinálva szoktam használni, szerintem így sokkal szebb eredményt lehet vele elérni, mint önmagában.
Megvenné? Biztosan megvenné
Kényelmes és könnyű a használata, a színei természetesek. Az ecset kicsit rövid, otthon sminkeléskor hosszabbat használok, de utazáshoz kiváló. Nem tudom kapható-e sötétebb színben, de utána fogok nézni.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Nem venném újra. Lepergett, nem túl tartós. A sablonokkal nem tudtam mit kezdeni. A ceruzát jobban kedvelem. Színben sem passzolt a szemöldökömhöz, persze ez nem a szemöldökformázó készlet hibája.
Megvenné? Biztosan megvenné
Alapjaban veve egy jo termekrol van szo, legalabb is ar ertek aranyban biztosan. Mivel en szemely szerint nem hasznalok ilyen termeket a szemoldokom formazasara, ezert nem vennem ujra, de ilyen alap barna szemhejpudernek siman el fogom hasznalni.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Gél állagú formázót használok, de szívesen tettem ezzel egy próbát. Igazán tartós, a színei számomra megfelelőek voltak. A kis sablonok érdekes eredményt hoztak, de nélkülük is remekül lehet dolgozni a termékkel.
Megvenné? Biztosan megvenné
Mikor először a kezembe vettem nagyon megtetszett a műanyag tök amiben a szett található. Tudom, hogy ez egy szemöldökre kifejlesztett termék, de mivel arra én zselés állagú spirált használok, ezért ez az essence szemöldökformázót szemfestékként használom, és tökéletesen bevált. A sablonokat próbáltam a saját szemöldökömhöz igazítani, de nekem mindegyik nagyon nagy.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Körülbelül csak beletúrtam. a színek még talán jók voltak, de az állaga nagyon nem tetszett. Nem tűnt valami tartósnak. A sablonokat sem tudtam használni, hiába van hozzá 3 féle. Számomra tök felesleges volt ez a termék, így tovább adtam.
Megvenné? Biztosan megvenné
Pontosan ugyanezt használom jelenleg is, így most van egy utánpótlásom pluszban. Szeretem, könnyű használni. Nekem alapvetően csak egy kis igazításra van szükségem, elég átfutni vele a szemöldökömön és kész. Tartós, nem kopik le, elégedett vagyok vele.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Sajnos nekem nem nagyon tetszik, jelenleg nem ilyen szemöldők formazót használok. A sablonokat én sem tudtam mire használni és sajnos a végeredmény sem olyan lett mint amire számitottam.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
A sablonok szerintem nem elég jók, azonnal félre is tettem őket. A púderek egészen jól pigmentáltak - kicsit sötétek -, természetesen az applikátor használhatatlan, de nem is vártam, hogy bármire is jó lesz. Mivel nem jó árnyalat nekem, hacsak nem akarom mérgezett almával eltenni láb alól a mostohajányomat, ezért nem venném újra.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Mikor megláttam kicsit csalódtam mivel ugyan ilyenem van és még színben is passzol. Én mást vártam ettől a márkától. Nagyon ritkán használok szemöldök formázót, mivel kozmetikushoz járok.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Sajnos az essence termékek nem a tartósságukról és a pigmentáltságukról híresek, inkább az áruk miatt kedveltek. Továbbajándékoztam. .......................................................................................................
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Nem szeretem. A csomagoláson kívül nincsen baj vele. Az első héten sikerült is eletenem szóval el is tört. Ahányszor használom minden barna lesz ez a kihúzgálós megoldás borzalma..... A színe az pont jó és tartó.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Ritkán használok szemöldökformázót, akkor is inkább krémes vagy gél állagút, valahogy azt jobban el tudom dolgozni a szőrömön. Ez a por alak nekem nem annyira jött be, a sablonnal meg nem tudok mit kezdeni.
Megvenné? Biztosan megvenné
Fura, de számomra a leginkább használható darab volt ebből a kiadásból. Minden nap használok szemöldökformázót, eddig egy Kínából rendelt ál Mac-et. Örülök, hogy általatok megtudtam, hogy itthon is lehet ilyet kapni - bevallom, eddig nem igazán néztem körül a drogériák Essence-részlegén.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Nem rossz olcsó alternatíva, működik végülis, viszont csak a világos színt tudom használni, a csomagolása pedig borzalmas, így az egész túl macerás, nem szívesen nyúlok utána sajnos.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Szerintem ez egy nem túl jó választás volt a csomagba...Nekem speciel fekete szemöldököm van, amit semmi nem fog be, és ez a termék még a bőrömet se - próbáltam színmintát csinálni, hogy elpasszoljam szőke ismerősömnek, akinek talán látszana a szemöldökén, de nem tudtam megmutatni neki. Nem értek annyira a szemöldökporokhoz (feketét nem igazán gyártanak drogériás viszonyokban), de én azt mondanám, hogy illene legalább picit megfognia a bőrt (főleg valakiét, akinek az átlátszó és fehér között van a bőrtónusa)...Illetve kipróbáltam az intenzíven szőkített hajamon a töveknél, mintha a babahaj szemöldök lenne (az is szőr, és a szemöldököm nem fogok kiszőkíteni ilyesmi miatt, nem szeretem a barnát, plusz elég ellenálló volt a hajam is a szőkítéssel szemben), és ott se látszott...Igazából...akármit próbáltam ezzel a termékkel csinálni, nem látszott...se bőrön, se szőrön, pedig minden szemhéjpúder intenzívebbé tevő módszert is kipróbáltam alá...
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Nem igazán használok ilyen típusú szemöldökformázót és számomra a használata kicsit időigényes. Az Essence márka termékei nem rosszak, de ez most nem az én termékem. Ajándékba tökéletes lesz valakinek.
Megvenné? Biztosan megvenné
Ez a brunette szín nem az én világom, odaajándékoztam egy barátnőmnek. DE! Nekem van még korábbról a blonde verzió, szóval a terméket tudom értékelni. Ezt egyszerűen imádom! Szuper az ecset, jó a kivitel, sokáig elég. MAC szemöldökceruzával szoktam alapot csinálni és ezzel kitöltöm. Nagyon jó, nem pereg, tartós. Ajánlom és mindig újra is szoktam venni.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Nem igazán használok ilyen típusú szemöldökformázót és valószínűleg nem is nagyon fogok, mert számomra a használata kicsit időigényes és macerás. A színt amúgy sikerült eltalálni, a szemöldököm árnyalata nagyon hasonló a kapott színhez, viszont a sablonokkal abszolúte nem tudtam mit kezdeni.
Megvenné? Biztosan megvenné
Nagyon szeretem ezt a terméket, minden nap használom. Szép keretet ad az arcomnak, a színárnyalat is tökéletes. Az ecsetet viszont nem használom belőle, professzionális ecsettel viszem fel a szemöldökömre, nagyon tartós
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Nem volt rossz maga a termék, de mivel egyébként is szép szemöldököm van (a kozmetikus szerint is), így alapvetően nincsen rá szükségem a napi smink elkészítéséhez, így én nem is venném meg újra. Nekem praktikusabb lett volna sima szemhéjpúder, azt akár ugyan ezzel a színnel is megvettem volna újra.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Én egyáltalan nem használok ilyet, így sajnos ezzel nem nagyon tudtam mit kezdeni a csomagból. Kipróbáltam, de a szín nekem egyáltalan nem jó, és macerásnak tartom felvinni. Ettől függetlenül másnak lehet nagyobb kedvence volt.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Nem igazán használtam eddig ilyen típusú szemöldökformázót és ezentúl sem fogom valószínűleg rendszeresíteni. Használata időigényes, és egy kicsit macerás is. Mindent összevetve nem venném újra a terméket.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Már korábban is ismertem ezt a szemöldökformázót. Amúgy nem rossz, de van ennél használhatóbb és eredményesebb is. Amúgy a színével pont betaláltak nálam. A mellékelt sablon egyébként remek ötlet, más kérdés, hogy sok mindent nem tudok vele kezdeni, de ez már az én hibám.
Megvenné? Biztosan megvenné
Nagyon jó kis termék, a szemöldök porok jól használhatók és keverhetőek egymással. Az aplikátorával nem teljesen vagyok kibékülve, illetve a mellékelt szemöldök forma sablonok használata nem igaz megy.
Megvenné? Biztosan megvenné
Minden nap használom a terméket és mindkét szín megfelel nekem. Az ecsete nem a legjobb, szóval egy másikkal viszem fel a port. A sablonokat nem használom.. A termék tartós. Ha elfogy újra fogom venni!
Megvenné? Biztosan megvenné
Nagyon szeretem ezt a szemöldök palettát, már többször megvettem drogériában. Nagyon jól pigmentált, a kis ecset praktikus hozzá. A doboza viszont lehetne valami jobban záródó típus, mivel párszor már szétesett nekem a táskában.
Megvenné? Biztosan megvenné
Egyszerű használat, természetes színek. Könnyű textúra és a rohanó hétköznapokon ez nagy segítség.A termék tartós. Ha elfogy újra fogom venni!Nem tudom mit lehet 180 karakterben ecsetelni egy szemöldökformázó készleten :-)
Megvenné? Biztosan megvenné
Nagyon tetszik ez a termék. Már korábban kipróbáltam és most is használom. Elajándékoztam a terméket de ez nem azt jelenti ,hogy nem vált be jól illeszkedik a szemöldököm színéhez. Jó az állaga és úgy érzem mintha sohasem fogyna el. Elégedett vagyok ,hogy ezt kaptam gondoltam, hogy ettől a márkától ez lesz a kiválasztott termék.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Még sosem használtam ehhez hasonló, szemöldökformázó púdert, ezért kísérletezésnek midneképpen érdekes volt. Kezdő révén nagy hasznát vettem a sablonoknak is, de magával a termékkel nem igazán vagyok megelégedve. A kibontás során szinte mindig szétesik, a por össze-vissza hullik, ezért mindig nagy koszt csinál.
Megvenné? Biztosan megvenné
Már vásároltam ilyen kis palettát,a sötétbarnát használom,jó a kis ecset hozzá,a por pigmentált és egéaz nap fennmarad szerencsére. A csomagolása nem túl szerencsés,reggelente elég sok idő elmegy vele mire kivarázsolom, egy felhajthatós,pattintós kis csomagolás (mint pl. A Max Factor palettáé) praktikusabb lenne,mivel nem is zár jól,így táskában/neszeszerben is szétesik.
Megvenné? Biztosan megvenné
Eddig soha nem használtam ilyen szettet, de a múltkor a kozmetikusomhoz nem tudtam eljutni így elővettem ezt a kis csodát és lám, szép, ívelt szemöldököt tudtam vele készíteni, az ára pedig baráti, szerintem megéri otthon egy ilyet tartani.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Erről a termékről sok mindent nem tudok írni, mivel a fekete szemöldököm miatt ilyenekre szerencsére nincs szükségem. A csomagolása és a szín összeállítása tetszik. Sajnos el kell ajándékoznom :-(
Megvenné? Biztosan megvenné
A sablont nem használom, de a púderek jók. Alapjáraton az avonos szemöldökformázó szettet használom, és ahogy annak, úgy ennek az Essence-nek sem jó az ecsete a púder felvitelére, de egyékbént korrekt kis termék ez.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
A csomagolás számomra érthetetlen. Aranyos , de nem praktikus. A termék maga jó, de ha sietek nem ezért nyúlok. Nem vásárolnám újra, jobban szeretem az átgondoltabb csomagolású termékeket.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Tetovált szemöldököm van így, erre a termékre nagyon nincs szükségem. Minden esetre kipróbáltam, és nekem a szín sem lenne jó (túl világos illetve túl sötét). Azt hiszem ezt el fogom ajándékozni.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Ez régen is egy vicc volt, semmit sem változott. A csomagolás gagyi. Az ecset gagyi. A sablon gagyi. A színeket hagyjuk...a másik színt vettem régen, az se volt jó, ahogy ez sem. Nagyon pocsék, hasonló árban sokkal jobb terméket is lehet vásárolni.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Alapjáraton nem vagyok megelégedve az essence termékekkel, magamtól nem is veszek soha, ezt is oda ajándékoztam tesómnak, ő használja, de azt mondta semmi extra használt már jobbat is
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
A színe nem rossz, de nekem az állaga miatt nem az igazi. Inkább szemöldökfilcet vagy krémes állagú szemöldökformázót szeretek használni, amivel sokkal erőteljesebb hatás érhető el.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Sajnoa nekem ez egyáltalán nem vált be. A sablonokat inkább nem ia véleményezném. Mindenkinek más az arcformája és nekem például mindegyik vastag szemöldököt csinálna. Az ecsete borzasztó kemény és nem is lehet egyszerűen húzni a bőrön. A por pedig nem valami tartós.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Ügyes kis termék, jó a szín is (nekem pont passzol a szín, amit kaptam). Szépen lehet vele dolgozni, jó a kis ecset is. Semmivel nem tud kevesebbet, mint a drágább (vagy sokkal drágább) társai. Azért nem venném újra, mert viszonylag oké a szemöldököm, nem szorul festésre (inkább zabolázásra)
Megvenné? Biztosan megvenné
Nekem nagyon bevált! Jó, hogy van hozzá sablon, ami sokat segít abban, hogy a formát megfelelően kialakítsam. A színe pont megfelelő, a kétféle színből nagyszerűen ki lehet keverni a megfelelő színt.
Megvenné? Biztosan megvenné
Nagyon szeretem!Nagy segítség,amikor nem jutok el napokig a kozmetikushoz.A színek is megfelelőek,nem kell kevergetni,és az ára is jó.A sablonokat sajnos nem nekem tervezték.Azok számomra feleslegesek.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Jó mindkét szín,a világosabb színt használom egész nap fent marad, Csomagolása nem a legpraktikusabb, ecset csak végszükség esetén használható. Sablonoknak nem vettem hasznát,egyik sem illik hozzám.
Megvenné? Biztosan megvenné
Az árához képest ami nevetségesen olcsó, egy szuper egyszerűen használható és teljesen korrekt terméket kapunk. Az egyik legjobb szemöldökformázó, természetes színekkel. Biztosan újraveszem ha elfogy.
Megvenné? Biztosan megvenné
Szuper kis termék! A színek pontosan passzoltak, a sablon tényeg nagy segítség. Eddig nem nagyon használtam ilyen terméket, de most már bátran. Szerintem ár-érték árban is megéri!
Megvenné? Biztosan megvenné
Ezt használtam már akkor is mielőtt megkaptam volna a pixibag-ben, így nagyon örültem neki! Én a sötétebb színt használom és nekem nagyon passzol, aránylag tartós és szépen lehet vele dolgozni! Az ecsetnek és a sablonoknak nem igazán veszem hasznát de ezeken kívül számomra tökéletes és bármikor újra venném.
Megvenné? Biztosan megvenné
Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire fogok szeretni egy szemöldök terméket, de láss csodát! Nekem van rendesen szemöldököm, nincsnek benne üress foltok, meg semmi "pótolnivaló". Viszont amikor készítek egy teljes sminket, akkor szeretem egy kicsit feltölteni, hogy még sűrűbbnek tűnjön.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Örülök hogy volt a bag-ben hogy ki tudtam próbálni ezt a termeket is de sajnos nem az én árnyalataim. De örülök hogy volt hozzá sablon is amit jobban tudok kamatoztatni. Könnyen ki tudom egészíteni a saját szemöldökömet a használatával.
Megvenné? Biztosan megvenné
Ez az első alkalom, hogy szemöldökformázó szettet használtam, és igen pozitív a hatása. :-) Igazán sokat számít egy nappali sminknél is a használata. A sötétbarna színt használom, és tartósnak ítélem meg. Egyedüli hátrányának, a készlet csomagolása, ami számomra nem túl praktikus.
Megvenné? Biztosan megvenné
Nagyon szuper és az applikátorát is imádom, de azért lehetne az egyik fele fésűs mondjuk :) az ára is elfogadható, a világosabb szín pont passzol nekem, teljesen természetes hatást nyújt... újra megvásárolnám ezt a terméket bármikor! pedig essence termékekben csalódtam már...
Megvenné? Biztosan megvenné
Egyszerűen imádom!!!! A mindennapi sminkem részévé vált, pedig eddig nem is használtam hasonló terméket. Ha elfogy teljesen biztos, hogy venni fogom! Külön plusz pont, hogy Essence termék! Nagyon szeretem őket, tartósak és elérhető áron megvásárolhatóak elég sok helyen!
Megvenné? Biztosan megvenné
Előtte is ilyet használatam, így nagyon örültem ennek a terméknek. Könnyen felvihető, és tartós. Az ára nagyon elfogadható, így nekem kedvencemmé vált. A sablon részét én személy szerint nem használom.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Feketék a pilláim és a szemöldököm, sosem használtam hasonló terméket. A sötétbarna is picit fura rajtam, először azt hittem, nekem világos lesz de a "hézagokat" szépen kitölti. Viszont mindig is műnek találtam az ilyesmit, ezért sem hiszem, hogy rá tudnék szokni a napi használatra, egy-egy alkalomra még lehet, hogy bevállalom.
Megvenné? Biztosan megvenné
Ez a szett ideális a szemöldök formázására, benne két különböző színű púdert, egy applikátort és sablont találsz. Amiket én nem használtam, anélkül is könnyen, gyorsan, jól használható. Máskor is szívesen megvásárolnám. Ajánlom mindenkinek.
Megvenné? Biztosan megvenné
Szép természetes színei vannak, mind a két árnyalatot tudom használni attól függően milyen erős színt szeretnék. Tartósan megmarad a szemöldökömön, az ecsettel könnyen fel tudom vinni, egy kis kefével még igazítok rajta. A sablon felesleges , én nem tudom használni.
Megvenné? Biztosan megvenné
Már régóta szerettem volna egy szemöldökformázót kipróbálni. A púder színeiből a világosabb illik hozzám, tartósan a szemöldökön marad. A sablonokat nem használom.Azóta alkalmazom, ha elfogy újra fogom vásárolni.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Erősen pigmentált, szép színei vannak de hajlamos elmaszatolódni. A sablokon szinte azonnal a kukában landoltak, semmire nem használhatók. Az applikátor nagyon erős sörtéjű, vékony, precíz vonalat nehéz vele húzni, ezért inkább a saját ecsetemet használom hozzá.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Valószínűleg az én hiányosságom, de a sablonokat nem igazán tudom alkalmazni, így csak a festék részét próbáltam, az rendben van. Ár-érték tekintetében megéri a termék, de én jobban szeretem a szemöldök ceruzát.
Megvenné? Biztosan megvenné
Ezt már újra is vettem azóta, mert bár nagyon sokáig elég, de azért napi szinten használva elfogy :) Szerintem ár érték arányban nagyon jó termék, nem túl erős, így szerencsére nem lehet túlzásokba esni olyan könnyen vele. Én szeretem a por állagú szemöldökformázókat, szóval ez nálam az abszolút favorit, és anno ezzel is kezdtem a szemöldökformázást!
Megvenné? Biztosan megvenné
Az essence termékekkel nem igazán vagyok kibékülve. Igaz nem egy magas árkategóriájú márkáról beszélünk, de ha már pénzt adok ki valamiért, akkor elvárom, hogy első használat után ne a kukába landoljon a termék. Na ez nem ott landolt. Nagyon szeretem a színeit, sokáig elég, jópofa kompakt a csomagolása. Igaz én nem használom a hozzá adott ecsetkét, mással viszem fel a festéket.
Megvenné? Biztosan megvenné
Ezelőtt sosem formàztam a szemöldököm, imádom használni. Ez a szett ideális a szemöldök formázására. Én a világosabb színű púder használom az applikátorral sablonnal, hogy tökéletes formájú szemöldököm legyen. SMINK se kell, ha a szemöldök elég hangsúlyos ❤️
Megvenné? Biztosan megvenné
Ez a legeslegkedvencebb szemöldök porom! Évek óta használom, nagyon örültem neki amikor megláttam a pixibag-ben! Az applikátora szerintem hasnálhatatlan, de egy ecsetsegítségével gyönyörűen felvihető, a két színt kevergetve pedig majdhogynem bármilyen szemöldökön használható. Imádom! :)
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Én szemöldök ceruzát használok, a porhoz nem is igazán értek. Nekem nem sikerült vele szép szemöldököt kialakítanom. Bár lehet másnak bevált. Én nem venném meg újra, mert nem jó a tapasztalatom.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
A por sajnos túl sötét volt nekem, ijesztően néztem ki vele. Az applikátor használhatatlan, úgyszintén a sablonok is. Nem tudtam a termékkel mit kezdeni. Elajándékoztam, és aki kapta egyszerűen ódákat zeng róla, persze a sablon nélkül használja, saját ecsettel, és neki a szín is megfelelő, ezért adok három szívet neki, a kettőnk átlagából. :D
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Biztos nem venném meg ezt a terméke. A színe sem tetszett, nem volt könnyen felvihető és tartósnak sem mondanám.Másrészt az applikátor sem a legjobb volt. Tovább ajándékoztam az egyik barátnőmnek.
Megvenné? Biztosan megvenné
Ár-érték arányban egy szuper termék. Pláne kezdőknek! A szemöldökre való termékek közül a por a por e kedvencem, a mindennapokban is azt használom. Jó néhány márka termékét próbáltam már: NYX, Sleek, Revlon,... és ez az Essences teljesen hozza a színvonalat. A kis ecset nem sokat ér sajnos, de safety cuccnak megfelel. A sablonok is jól jönnek kezdőknek amíg kitapasztalják az arcukhoz illó szemöldök formát. Kis mérete elfér bármilyen női táskában.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Ár-érték arányban tök jó.... Abszolút eltalálták a színeit és szépen lehet vele dolgozni. Még az ecsetét is tudtam használni. Egyedül a csomagolással nem vagyok kibékülve, egyáltalán nem praktikus, sem tartós.... nem szabad leejteni...:) Drágábban van jobb alternatívám, de a 20éves önmagam nagyon hálás lenne ezért a termékért:)
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Tetszettek benne a sablonok, azután kezdtem el komolyabban foglalkozni a szemöldök formázással, hogy ezt megkaptam. Kezdőnek szerintem tökéletes, mert könnyű használni, jók a sablonok, még az ecset is tűrhető. Ez teljesen jó arra, hogy próbálgass, gyakorolj, de többre nem. Néhány órát alig bír és elmozdul.
Megvenné? Biztosan megvenné
A sötétebb szín teljesen tökéletes számomra, de a világossal sajnos nem tudok mit kezdeni, talán megpróbálom tovább adni valakinek, akinek megfelelő az árnyalat. Minőségre teljesen jó, nagyon megszerettem.
Megvenné? Biztosan megvenné
Nem szoktam ilyen terméket használni, de ezt kipróbáltam, és nekem bevált. A sötétebb árnyalatból szoktam felvinni egy nagyon vékony réteget, jól eldolgozom és így tetszik, hogy jobban kiemeli a szemem a szokásos napi sminkemmel együtt.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Nem nagyon szoktam festeni a szemöldökömet, de ezzel a termékkel szívesen kísérleteztem. egyszerű használni és a sablonok között is megtaláltam a hozzám illő formát. Jó volt kipróbálni, de továbbra sem szoktam rá a rendszeres használatára. Nem a termék hibája, hogy nem venném meg újra. :)
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Ritkán használok szemöldökformázót, mert szerencsére magától is szép dús a szemöldököm, és a formájával, mindennel meg vagyok elégedve. De néhanapján, amikor kicsit többet akarok sminkelni, akkor a sötétebb színt szoktam felvinni, és meg vagyok vele elégedve.
Megvenné? Biztosan megvenné
Szeretem ezt a szemöldök szettet. Már a pixi előtt is volt egy darabom így jó volt utanpotlasnak . Szépen keverhető a világosabb és a sötétebb szín . Ár érték arányban tökéletes termék. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Inkább ceruzát szoktam használni. Nekem nem jött be ez az ecsetelős dolog, nemtudom olyan pontosan felvinni mint ahogyan szeretném. Színe szép, számomra megfelelő, de valahogy nem sikerült megbarátkozni vele.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Nem használok ilyen jellegű terméket. Időm nem engedi, illetve nem formázom a szemöldököm. Nem kívánok továbbá sem ilyen vagy hasonló termékeket használni. Ezt leszámítva semmi problémám a márkával.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Nem igazán jött be ez a termék. Nem használok ilyet, kozmetikus festi a szemöldököm, esetleg nagyon ritkán ceruzát használok. Kipróbáltam, de nem győzött meg, így elajándékoztam egy barátnőmnek. Ő elhasználgatja, de neki sem az igazi.
Megvenné? Biztosan megvenné
A világos pont jó árnyalat nekem. Nem önmagában használom, hanem egy spirálos termékkel együtt, így a tartósságával sincs gondom. A doboza viszont kritikán aluli. Ezt a széthúzós forma egyáltalán nem praktikus.
Megvenné? Biztosan megvenné
A doboza nem tetszett, de a termék a sablonokkal ár-érték arányban tetszett:) számomra a két szín keverve a megfelelő, egyébként mint páran írták, én sem önmagában, hanem egy zselével együtt használom.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
A csomagolása nem valami fenomenális, elég ócska és gagyi hatásúplusz nem túl praktikus. A festék nem rossz.
Megvenné? Biztosan megvenné
Egy ideig a szekrényben csücsült kibontatlanul.. Aztán elfogyott a szemöldökkencém, így sos-ben muszáj volt kipróbálnom.. Ár-érték arányban tökéletes, nekem tartós is a termék maga. A csomagolása viszont borzalmas, sokkal jobban használható lenne, ha felnyitós lenne a teteje.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Az Essence termékekkel mindig is volt fenntartásom - bár a körömlakkjai jól szerepelnek kivételesen. Nekem nem vált be annyira ez a termék, alig pigmentált, nem tartós és az ecset nagyon kemény - másik ecsetet használtam a felvitelhez.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Anti kedvencek közé bármikor bekerülhetne ez a termék. Képtelenség vele szép szemöldököt varázsolni. Annak akinek ez mégis sikerül, annak külön gratulálok. A színek az én bőrömhöz borzalmasan sötétek.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Catrice szemöldök formázót használok évek óta. Ennek a csomagolása borzalmas, az ecset nekem nem vált be, mert túl durva, kemény. Tartóssága sem az igazi a púdernek. Biztosan nem veszek belőle, ez sem fogyott el.
Megvenné? Biztosan megvenné
Mindig ezt a szemöldökformázót használom, ezért számomra nem volt újdonság. Szerintem az egyik legjobb: nagyon tartós, jók a színek, amiket én keverve használok. A sablonokat illetve az ecsetet nem hasunálom hozzá.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Azért nem venném meg, mert nekem még megvan a szemöldököm, és elég dús is - sajnos. Nem kell festegetni, de azért kipróbáltam. Tényleg szép egységes színű lett vele minden szál. Jó lesz majd, ha már a saját szemöldököm feladja. :)
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
A termék csomagolása gyenge minőségű, az ecset se egy csúcs modell. A festéket nehéz egyenletesen eloszlatni, nem tapad rendesen, nem tartós, és nem is szép színű. Összességében gyenge a minősége.
Megvenné? Biztosan megvenné
A készlethez tartozó ecsetet leszámítva (nagyon gagyi) egy elég jó termékről van szó. A szín tökéletes, szépen fel tudom vinni a szemöldökömre, és tartós is. Ha elfogy biztosan újra veszem.