
EQUILIBRA Aloe napozás utáni testápoló -
Vásárlói vélemények
Megvenné? Biztosan megvenné
Szuper!!! Napvédőjét már ismerem és használom is. Szuper kis frissen debütáló márka. Szép összetevők, nagyon baráti ár. Többi termékét is ki szeretném próbálni. Valószínűleg jövő nyáron is rájuk teszem le a voksom.
Megvenné? Biztosan megvenné
Nem ismertem eddig ezt a márkát, de ezért szeretem a PIXI-t, hogy megismerhetek ilyen számomra újdonságokat is. Azt kell mondjam, isteni az illata, pillanatok alatt beszívódik, szinte azonnal fel lehetett öltözni a használat után. Az, hogy ilyen klasszak az összetevői külön jó és az enyhe bőrpírt sikerült gyorsan helyrehoznia. Nagyon megszerettem, kíváncsi vagyok a márka többi termékére is. Meg is nézem majd a webshopban.
Megvenné? Biztosan megvenné
Ezzel a márkával még nem találkoztam, de minden, ami aloe, jöhet bátran :) Ráadásul nagy mennyiségben van ebben a krémben. Imádom az illatát, azt, hogy könnynen beszívódik, és hűsíti a napkóstolta bőrt.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Ha meg is égtem a napon szépen enyhitette a fájdalmat és nem is hámlottam le utána . Egész testre nem használtam inkább csak felső testen ,de úgy tetszett. Kicsit erős nekem az illata féltem nem e fogja irritálni a benne lévő parfüm a bőrpírt , de semmi gondom nem volt vele.
Megvenné? Biztosan megvenné
Szintén maximális pontszámot szerzett a nyaralás során. Nagyon gyorsan beszívódik, nincs ragadós hatás. Jó illata van és tökéletesen teljesíti, amit ígér. Az arcomra is szívesen kenem, az összetevőinek köszönhetően. Egyszerűen szuper!
Megvenné? Biztosan megvenné
Eddig nem ismertem ezt a terméket se a márkát. Imádtam az illatát. Nem volt használat után ragacsos a bőröm. Jól hűsített! Ezek után ha napozás utáni krémet kell vásárolnom ez lesz az a termék ami először eszembe fog jutni és leveszem a polcról
Megvenné? Biztosan megvenné
Az EQUILIBRA márka számomra teljesen ismeretlen volt. Ez az Aloe napozás utáni testápoló viszont nagyon megtetszett. Szuper illata van, jól beszívódik, a bőrömnek nagyon tetszik, remekül hidratálta napozás után. Vennék még belőle.
Megvenné? Biztosan megvenné
EQUILIBRA Aloe napozás utáni testápolót még csak próba képp használtam.Nagyon jó az illata,nem zsíros,nem ragad,hamar beszívta a bőröm.Ráadásul egy kicsit hűsítő hatása van.Nem tudom mennyi lehet,nem néztem még utána.Ha nem túl drága,venni fogok.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Tökéletes táskabarát méret! Könnyen és gyorsan beszívódik, nem hagy kellemetlen réteget a bőrön, az illata sem túl erős, az állaga is pont jó. Más márkát használok, egyedül ezért nem veszem újra.
Megvenné? Biztosan megvenné
Tetszik az illata, az állaga és a magas aloe vera tartalma. Teszi a dolgát, gyorsan beszívódik, hűsít, nem hagy zsíros érzetet, sem foltot. A mérete is szuper, táskabarát kiszerelés.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Ritkán használok napozás utáni termékeket, de most ezt néhányszor a nyaralás alatt kipróbáltam. Nem tetszett sem az állaga, sem az illata. Korábban használtam már aloe verás bőrápolót más termekcsalàdból, az valahogy jobban bevált. Egy próbát megér, mindenkinek más válik be.
Megvenné? Biztosan megvenné
Nem napozás után használtam, hanem csak simán mintha egy normál testápolót használnék. Alapjában véve meg vagyok vele elégedve,mert könnyen felszívódik, és kellemes érzetet hagy maga után. Egyedül talán az illata az, ami nem tetszik
Megvenné? Biztosan megvenné
Nagyon kellemes textúrájú, könnyen beszívódik, nem hagy foltot a ruhán, és kicsit hűsít is. Számomra ismeretlen volt a márka, nagyon jó, hogy megismerhettem, ha nem túl vészes az ára, újra veszem.
Megvenné? Biztosan megvenné
Nagyon jól hidratája és frissíti a bőrt. Napozás után jól esik használni, még ha le sem égtünk. Magas aloe vera tartalmának köszönhetően nyugtatja a bőrt. Könnyen beszívódik, nem hagy zsíros érzetet a bőrön. Kis kiszerelésének köszönhetően egész nyáron kéznél lehet ha bedobjuk a táskánkba.
Megvenné? Biztosan megvenné
Egésznapos napon estére meg pirosodott egy picit a bőrünk, de fürdés után jól esett bekenni az érintett területeteket. Száradás után nem nagyon ragadt a bőr, pirult részeknél kétszer is használtuk a párommal.
Megvenné? Biztosan megvenné
Az EQUILIBRA márka számomra teljesen ismeretlen volt. Szuper illata van, jól beszívódik. Az aloe amúgy is jól hűsíti a bőrt napozás után. A terméket elhasználom, de nem biztos, hogy újra venném.
Megvenné? Biztosan megvenné
Érdekes az illata, de meg lehet szokni. Nagyon kellemes az állaga, jól felszívódik a bőrben. Utazáshoz tökéletes, az egész csomagban ez tetszett, hogy minden terméket bele tudtam kb tenni a "repülős neszesszerembe".
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Nagyon jól tette a dolgát, napozás után jól esett bekenni vele a bőrünket. Könnyen beszívódott, nem hagyott ragacsos érzetet maga után, bár nekem egy kicsit úgy tűnt, mintha színezett lenne. Az illata nem rossz, de azért nem is a legjobb. Összességében meg voltam vele elégedve.
Megvenné? Biztosan megvenné
Napozas utan tenyleg nagyon szuper termek! Hasznalat utan az irritacio megszunt es nem volt szaraz a borom, es nem kellett folyton ujrakenni hogy a hatasa meg is maradjon, az illata sem tolakodo. jovo nyaron ujraveszem!
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Napozàs után nyugtató hatású volt a bőrnek. Nekem az illata nem tetszett. Jó az állaga és könnyen beszívódik. Szörtelenítés után is használtam, az aloe nyugtató hatású volt a bőrnek.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Jó az állaga, illata is kellemeskönnyen beszívódik, jól hidratálja a napozás utáni kiszáradt bőrt. megvenni nem hiszem, hogy jövöre megveszem, mert tuti lesz valami új, amit ki kell próbálnom.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Az állaga jó, gyorsan beszívódik és jól hidratálja a bőrt, viszont nekem az illata nem nagyon tetszett. Az illata miatt nem venném újra.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Nem igazán szoktam használni napozás utáni testápolót. Jövőre viszont ki fogom próbálni ezt a terméket.
Megvenné? Biztosan megvenné
Tökéletesen ki tudtuk használni nyaralás alatt és után. Kellemes illata van, gyorsan beszívódik, és elképesztően jól hidratálja a bőrt. Ha esetleg enyhébb égés is előfordult, gyorsan megnyugtatta a területet és nem hámlott le a bőr. Nagyon meg voltunk vele elégedve.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Az EQUILIBRA márka számomra teljesen ismeretlen volt. Egész nyáron használtam karomra legfőképp...szerettem. Igen, kissé barnás színe volt a krémnek, de én nem láttam úgy, hogy az sok lett volna. Az én szárazabb, vízhiányosabb bőröm még nyáron is picit zsírosabb testápolót kíván, ezért pont ideális volt kipróbálásra a mérete.
Megvenné? Biztosan megvenné
Nem ismertem a márkát így nem tudtam mire számítsak. Kellemesen hidratál napozás után, a mérete ideális utazashoz.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
A Pixibag előtt még nem találkoztam a márkával. A nyári időszakban nagyon jól jött a napozás utáni testápoló. A jó az állaga, könnyen felvihető, hamar beszívódik és kellemes az illata. Összességében tényleg nem rossz készítmény, máskor is szívesen használnám.
Megvenné? Nem valószínű, hogy megvenné
Nagyon szeretem a napozás utáni termékeket, a bőröm mindig igényli a plusz ápolást napozás után. Szuper ez a termék, jól hidratál, könnyen felszívódik, nyugtatja a bőrt.
Megvenné? Biztosan megvenné
Szuper kis termék, ennél is imádom, hogy kis kiszerelésű, könnyen befér bárhova. Szépek az összetevői, én kifejezetten szeretem az illatát. Hamar beszívódik és nagyon jól hidratál.
Megvenné? Biztosan megvenné
Sajnos egy kis napallergia miatt kellett kipróbálnom először,de nagyon elégedett vagyok! Már kezdett hólyagosodni a mellkasom (sajnos itt jön ki leghamarabb egy kis napozástól is,apró dudorok lesznek a bőrömön és viszketnek.),de bekentem,és azonnal megnyugtatta a bőrömet, a kezdődő dudorok elmúltak. Az illatáról semmi emlékem=nem zavart benne semmi.
Megvenné? Biztosan megvenné
Nemigen napozunk, de az nyilvánvaló volt, hogy egy magas aloe vera tartalmú termék máskor is jól jöhet, így hát általános bőrápoló készítménynek használtuk, hol testre, hol lábra, hol kézre. Nagyon bevált, a férjem különösen megszerette egyszerű használata miatt, és hogy nem volt zsíros.